A KÁrmel napja (Georges Bernanos)

Georges Bernanos a két világháború közti francia irodalom meghatározó alakja, kinek nevét prózai művei tették ismertté(A Sátán napja alatt, Egy vidéki plébános naplója). Utolsó műve, A Kármel napja (eredeti címe: Kármeliták párbeszédei) az író első drámai alkotása, melyet halála előtt néhány hónappal, súlyos betegen írt, öt hónap leforgása alatt. Bernanos művének forrásául Gertrud von Le Fort Az utolsó a vérpadon című könyve szolgált, mely hiteles történelmi tényt dolgozott fel, a compiégni karmelita kolostor tizenhat apácájának mártírhalálát a jakobinus diktatúra idején. A novellából filmforgatókönyv is készült, s a dialógusok megírásával – az országa politikája ellen tiltakozásképpen, önként vállalt száműzetésben élő – “Bernanost bízták meg. Az elkötelezett igazságkereső hangja, aki prózai műveiben dörgedelmesen arra figyelmeztet, hogy a nyugati civilizáció elkerülhetetlenül sodródik a végveszély felé, most megszelídül. A dráma nem az események történelmi jelentőségére összpontosít, hanem a szereplők sorsán keresztül az örökké megújuló emberi dráma, Krisztus passiójának részesei lehetünk. A bernanosi gondolkodásban az Isteni Rend a Megváltás műve, melynek főszereplője az emberiség és nem az egyén. Imádkozhatunk egymásért, és meghalhatunk egymásért; minenki sorsa összefügg az összes többi emberével, s ebben az értelemben a Kármel leányainak vértanúhalála önként vállalt áldozat az emberiség megváltására.

Kiadó: KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 162
Borító: KEMÉNYTÁBLA
Súly: 230 gr
ISBN: 9789639484382
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2003
Árukód: 2056777 / 1069530
Formátum: FR 5 124 X 183
Fordító: Nemes Krisztina

Online ar

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu