Antall József és az ÁllambiztonsÁg (Tóth Eszter Zsófia)

"E kötet szerves folytatása az Antall József útja a miniszterelnökségig című, a VERITAS Könyvek sorozatában 2015-ben megjelent kiadványnak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok közül Antall József miniszterelnökre vonatkozó teljes dossziét és válogatott ügynökjelentéseket közlünk bevezető tanulmánnyal. A szövegek olvasása közben bepillantást nyerhetünk az Antall-család mindennapjaiba, politikai nézeteibe az 1960-as években, de fény derül arra is, hogyan működött az állambiztonsági megfigyelés a gyakorlatban: a tartótisztjével akár kéthetente reggel nyolckor találkozó ügynöknek rendszeresen telefonon kellett kapcsolatot tartania a megfigyeltekkel. Előfordult azonban olyan is, hogy az állambiztonság embere nem ismerte fel azt, akit meg kellett figyelnie, és ebből komikus helyzet alakult ki.
Figyelmébe ajánljuk e kötetet mindazoknak, akik érdeklődnek közelmúltunk történelmének eddig feltáratlan, rejtett titkai iránt."

Kiadó: MAGYAR NAPLÓ KIADÓ
Oldalak száma: 236
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly: 510 gr
ISBN: 9786155465697
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Árukód: 2678063 / 1155076
Sorozat: VERITAS FÜZETEK

Online ar – 2 660 Ft

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu