Dinamikus emlékezet (Roger C. Schank)

Roger C. Schank a számítástudomány, az oktatás és a pszichológia John Evans-professzora, a Northwestern Egyetem Tanulástudományi Intézetének igazgatója. Roger Schank, a mesterséges intelligencia úttörő kutatója korábbi műveiben a számítógépek tanulásával foglalkozott, amelyhez az emberi tanulás elméleteit használta fel. Ebben a könyvben a számítógépek tanulásának problémáiból kiindulva végleg az emberi tanulás kérdései felé fordul. “Amikor feltűnt, hogy a programjaink soha nem unatkoznak, aggódni kezdtem” – írja intelligensnek tartott gépeiről. Az emberek unják az ismétlődő feladatokat, mert fel tudják idézni a korábban tanultakat. Az intelligens viselkedéshez emlékezetre van szükség. Tanulunk hibáinkból, mert képesek vagyunk felidézni korábbi tévedéseinket. Amint rájöttünk tévedésünk okára, átalakítjuk a “hibás” emlékezeti struktúrát. Tudásrendszerünk folytonos megújulását nevezzük dinamikus emlékezetnek. A Dinamikus emlékezet egy kiváló tudós és egy nagyszerű pedagógus műve – hétköznapi esetek segítségével mutatja be, hogyan működik az emberi emlékezet és megértés. Szellemes példák magyarázzák az emlékek indexelését, az esetalapú gondolkodást, valamint a”forgatókönyv” és a”nem tudatos tudás” fogalmát. A könyv a szerző korábbi emlékezetelméletének továbbgondolása, és kicsit több is annál – a tanulás kérdései a tanítás kérdéseihez vezetnek. Milyen a jó tanár, mikor hatékony a pedagógus? Hogyan történik a szakértői ismeretek átadása felnőttkorban? Schanket a történetekre való emlékezés mechanizmusa érdekli – nem feledkezik meg arról sem, hogy az emlékezés társas jelenség és a kultúra fontos közvetítője.

Kiadó: VINCE KIADÓ KFT
Oldalak száma: 319
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 460 gr
ISBN: 9789639552425
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2004
Árukód: 2100866 / 1014511
Fordító: Ragó Anett

Online ar

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu