Libri AntikvÁr A vÁratlansÁg szerepe az USA fegyveres erői hadműveleteiben (Bombay LÁszló (Szerk.) – M. M. Kirjan (Szerk.))

A szovjet hadtudomány a váratlanságot a hadművészet egyik legfontosabb elvének tekinti. A váratlanság nem egyéb, mint a haditevékenység időpontjának, eljárásainak és módszereinek olyan megválasztása, amely lehetővé teszi, hogy akkor mérjünk csapást az ellenségre, amikor az a legkevésbé várja. A váratlanság elősegíti, hogy a legkisebb erő, eszköz és idő felhasználásával a legnagyobb eredményt érjük el.
A váratlanság alapját a fegyveres küzdelem objektív törvényei közül az az törvényszerűség alkotja, amely szerint a fegyveres küzdelem formái és eljárásai a hadviselő felek katonai erejétől függnek.
A váratlanság fölényt biztosít az ellenséggel szemben, meghökkenti, a vezetési szerveiben és csapatainál pánikot és fejvesztettséget kelt, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a haditevékenység során magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, előnyösebb helyzetbe juttassuk csapatainkat, ami hozzájárul támadásunk vagy védelmünk sikeréhez.
A háborús tapasztalatok bizonysága szerint a váratlanság ideiglenesen ható tényező. A meglepés sikere egyfelől a meglepés során elért eredmények hozzáértő kihasználásától, másfelől pedig attól függ, hogy mennyire képes a váratlan csapással meglepeett fél késedelem nélkül megtalálni a reálisan kialakult hadműveleti-hadászati helyzettel összhangban álló ellentevékenységhez szükséges eszközöket és módszereket. A fegyveres küzdelemben végső soron az a fél jut előnyhöz, amely anyagi eszközök, csapatai erkölcsi és pszichikai tartaléka, képzettségi szintje tekintetében egyaránt fölényben van.

Állapot: Jó Méret: 15 x 20 cm
Kiadó: ZRÍNYI KATONAI KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ
Oldalak száma: 408
Borító: KEMÉNYTÁBLA
ISBN: 9633261953
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 1986
Árukód: 6081267 / 5080952

Online ar – 665 Ft

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu