Libri AntikvÁr Mindennapi macerÁink (Görög Ibolya)

0
(0)

Görög Ibolya előző könyve, a Protokoll az életem nagy sikert aratott: egy éven belül négy kiadást ért meg. Abban a könyvben a Miniszterelnöki Hivatal korábbi protokollfőnöke parlamenti emlékeit írta meg, és alapos tájékoztatást adott a hivatalos viselkedés szabályairól. A nagy érdeklődésre való tekintettel ebben a kötetben a társas érintkezés ésszerű szabályait foglalja össze.
Az előző könyvemben már elmondtam olyan viselkedési szabályokat, melyek azonos módon vonatkoznak a magán- és a hivatali életre is: ilyenek a tegezés-magázás, köszönés, bemutatkozás, kézfogás, dohányzás szabályai, de általában az üzleti, a hivatalos protokollal foglalkoztam többet (öltözködés, telefonálás, névjegykártya, levél, virág, ajándék, rangsor, ültetési rendek, hivatalos ceremóniák, koktél, állófogadás, díszebéd, delegációzás, konferenciaszervezés stb.). Tehát amikor például most azt látja, kedves Olvasóm, hogy “öltözködés, akkor a teljesen hétköznapi dolgokra gondoljon.
Jóérzést szeretnék átadni, azt szeretném elmagyarázni, hogyan lehet jól élni, és ezt természetesen nem az anyagiakra értem. Ehhez hozzájönnek még viselkedési tanácsok is, amelyek kimondottan arra valók, hogy a hétköznapok együttélési gondjait feloldjuk, magunknak tegyünk jót.
Nagyon szeretném, ha nem bántanék meg senkit. Ugyanis nagyon síkos ez a terület, a magánélet szokásai tényleg ‘ahány-ház-annyi-szokás’ módra alakulnak. Mindenki úgy érzi, hogy az a helyes, ahogy ő él; a saját életét tudja elfogadni, azt tartja követendőnek. Csak azt kérem, hogy amit leírok, segítő szándékom jeleként fogadják. Az élet, ez a falatka hatvan-nyolcvan év, nem a Győzelemről szól, hanem arról, hogy sikeresen és kedvünkre vegyünk részt benne.
Macerás, nagyon macerás dolog másokkal együtt élni! Odafigyelni, segíteni, megszólítani, kérni valamit másoktól (te Jó ég!) csupa kínos ügy, egy merő macera! Segíthetek?”

Állapot: Jó Méret: 17 x 24 cm
Kiadó: ATHENAEUM 2000 KIADÓ
Oldalak száma: 238
Borító: KEMÉNYTÁBLA
ISBN: 9639261890
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2005
Árukód: 6099485 / 5099077

Online ar – 2 470 Ft

Mennyire volt hasznos ez a könyv?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a könyvet.