Menni vagy maradni? (Béres M. Léna)

“,,… Maga Szabó Zoltán egy Észak-magyarországi falu szociális anatómiájával (A tardi helyzet) tette le a garast, majd a ,,Palóctáj” átfogóbb szociográfiájával folytatta tényirodalmi munkásságát. Ám a Cifra nyomorúságban, sajnálatunkra, nem találkozunk a Parád melletti (vagy inkább mögötti) zsákfalu, Bodony említésével. De talán nem is kell sajnálnunk, hiszen napjaink szociográfusa (éledezne a műfaj?) nem kényszerül ismétlésekre a múltat illetően. Igaz, nem is elsősorban a múlt érdekli, hanem a ,,süllyedő” falu jelene – és legalább ennyire: jövője. Hisz maga is e falu szülötte, és a látlelet megírásakor lakója is. De nem csak lakója, hanem elszivárgó értelmiségének képviselője is (maga is az ,,elszivárgás” állapotában). Nem csinál titkot érintettségéből. Sőt munkájának gerincvonalába helyezi saját dilemmáját: ,,menni vagy maradni?” Ez a tépelődés mintegy logikai váza a fölsorakoztatott tényeknek, melyeknek egyik része azt látszik bizonyítani, hogy érdemes (lenne) itt maradni és kreatív gondolkodású értelmiségiként érdemlegesen hozzájárulni a falu boldogulásához – mindazon tények ellenében, amelyek azt sejtetik, hogy a jelenlegi világgazdasági áramlatokkal szemben a ma élő felnőtt nemzedéknek kevés az esélye kivárni az adott kistérség ökológiai szempontú felértékelődését.Ám az írást. melynek szövetében ugyan sajátosan keverednek a vallomásosságból eredő egyértelműen irodalmi elemek a gyakorlati tervező-szervező mindenes szakmai nyelvezetével – mindenképpen fölértékeli, hogy ,,a bodonyi helyzet” nem csupán az adott, éppen ilyen nevű Heves megyei falura jellemző.Van tehát e könyvben társadalomkritika, ami hagyományos beállítódásunknak megfelelően ,,olvasmányossá” teszi, de van benne annyi ,,pozitív gondolkodás” is, amennyi ahhoz kell, hogy a tehetetlenség beismerése helyett megoldás-keresésre ösztökélje az olvasót…”Trencsényi Imre ,,… Ez a kissé szabálytalan szociográfia, egy önvallomás, amely tükrözi a bodonyi élet sokszínűségét és összetettségét. Az olvasó úgy érzi: el kell ebbe a kis faluba menni, szétnézni és megérteni az ott élők faluhatáron átnyúló helyzetének szépségeit és gyötrelmeit egyaránt. . Bízom abban, hogy sokakat megérint majd ez a munka, velem is ez történt. Hiszem azt, hogy mindenki tehet valamit azért, hogy a menni vagy maradni alapkérdés keserűsége pozitív irányban változhasson…”Szabóné dr. Stefán Edit ”

Kiadó: PUBLIO KIADÓ
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2012
Árukód: 2433160 / 8107763
Formátum: PDF EPUB MOBI

Online ar – 990 Ft

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu