Dr. Nyershús – LeÁpoljam? (Rimóczi LÁszló – VÁry-MolnÁr GÁbor)

„…Ritkán használok kellékeket. Felveszek az asztalon halmozódó jointok közül egy szép kövér példányt, ünnepélyesen megszagolom majd… majdnem meg is gyújtom. – Tudja, mi ez? – Cigi. – Na, de milyen cigi, kisasszony? – Honnan tudjam? A magáé. Nézze meg, rá szokták írni a szűrőre. Puff neki. Falba ütköztem. Teljesen le van zárva ez a csaj. Lazán a sarokba vágtam a mariskát. Ez egy úgynevezett „Egyszer drogos”. De az én szótáramban ilyen nincsen…”
„A Doktor úr legjellemzőbb tulajdonsága, hogy átlát a szitán. Bárkire is irányítja firtató pillantását, arról hamarosan lehull a lepel, és ott áll pőrén, saját lelki mocskának visszataszító látványától megrendülten, hápogva. A Doktor urat nem lehet becsapni manírokkal, viselkedési sémákkal, mesterkélten könnyed stílussal, mert ő ezeket ismeri, és szavainak feszítővasával lereccsenti a páciens puha húsáról a hazug rétegeket. Ha fáj, fáj, annyi baj legyen. Ez úgyis csak az első lépés a gyógyulás felé. Ám mi van akkor, ha egyszer csak kiderül, a Doktor úr is ember, neki is vannak manírjai, trükkjei, sablonjai, amelyek mögé ugyancsak be lehet lámi. Ehhez persze az kell, hogy akadjon valaki, aki szintén figyel, és elég élesen lát ahhoz, hogy ezeket észrevegye. És akad. Vigyázat Doktor úr! Önt is figyelik!” Laár András
„…Nna, fasza…!” Dr. Csernus Imre

Kiadó: JAFFA KIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
Oldalak száma: 134
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 170 gr
ISBN: 9789639604087
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2004
Árukód: 2149627 / 1032598

Online ar

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu