Fenevadak Erdélyben (Gerda Green)

A Fény és förtelem és A kék macska című krimikből jól ismert Szepesi Herold és Báthory Olga nyomozópáros ezúttal elhagyják Budapestet. Barátaik, Róbert és Ilonka összeházasodnak, és Erdélybe utaznak nászútra. Herold Párizsban szakmai találkozón vesz részt, így Olga egyedül marad otthon. Nyár van és uborkaszezon, Olgának ezért nem sok kalandban van része, míg el nem olvassa Ilonka levelét. Barátnője egy különös nagyasszonyról, a különc viselkedésű Szentkirályi Ágnesről számol be, aki szintén vendége az erdélyi nyaralóhelynek. A nyomozólány, arra gondolván, Jánossy Alfréd rendőrhadnagy barátja szavait idézve, hogy “a bűn soha nem alszik”, elhatározza, hogy ő is felkerekedik és elutazik Szovátára, Erdélybe. Szeretné közelebbről is szemügyre venni ezt a furcsa nagyasszonyt, akinek személyisége igencsak felkeltette a kíváncsiságát. Erdély festői környezetében és tájain semmi sem az, aminek látszik. Hőseinknek egyesült erővel ismét sikerül egy vérfagyasztó bűnügy kusza szálait apránként kibogozni, miközben a helyi kulturális sajátosságokba is betekintést nyernek és Olgát sem hagyja cserben intuitív ösztöne. Kultúra, erotika, horror, nyomasztó éjszakák és nappalok váltogatják egymást. A könyvet Nyári Eszter grafikusművész illusztrációi és nagyszerű borítója díszítik, míg a kiadást újból a Publio Kiadó jegyzi.

Kiadó: PUBLIO KIADÓ
Borító: PUHATÁBLÁS
ISBN: 9789633976999
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016
Árukód: 2681979 / 1157380
Illusztráció: GRAFIKÁKKAL
Illusztrátor: Nyári Eszter

Online ar – 1 992 Ft

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu