Libri AntikvÁr Katalin leÁnyai (Nina Stein)

1806. november 25-én Szent Katalin ünnepére készült Tirpe városa. A Szent Katalin leánynevelde növendékei ekkor tartják szokásos évi körmenetüket. Ezúttal a felvonulás tragédiával végződik, mert rejtélyes körülmények között eltűnik az egyik Katalin-leány. Szökés vagy emberrablás? Ez foglalkoztatja a város lakóit, a leánynevelde vezetőnője azonban, hogy elejét vegye a rosszindulatú pletykáknak, fogadalmat tesz: tizenhat évre bezárja az intézet kapuit a külvilág elől.
Kétszáz évvel később a csinos történészhallgató, Mira egy rejtélyes mintázatú terítőt lát meg egy régi újság fényképén. Barátjával, a művészettörténész Berdissel próbálják megfejteni a furcsa szimbólumok jelentését. A kutatás az egykori tirpei leányneveidéhez vezet, ahol a két bölcsész hátborzongató felfedezésekre jut, misztikus társaságok nyomára bukkan, miközben úgy tűnik, valakiknek még most is nagyon fontos, hogy a sötét titkok rejtve maradjanak…
Megtudhatjuk-e évszázadok múltán, mi történt akkor abban a titokzatos házban? A Magyarországon és Törökországban játszódó történelmi regény a misztikus rejtélyek világába kalauzolja az olvasót.

Állapot: Jó Méret: 12.5 x 19.5 cm
Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Oldalak száma: 270
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
ISBN: 9789639797918
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2009
Árukód: 6075746 / 5075678

Online ar – 1 520 Ft

Az oldalon található információk rendelkezésre áll egyetlen utalás.
Meg lehet vásárolni, vagy töltse le ezt a könyvet az interneten - www.libri.hu